Tegnap du. kimosta a nejem a kedvenc farmer kabátomat.
Kirakta száradni az első emeleti lakásunk erkélyére rögzített szárítóra 6 db csipesszel.
Vasárnap reggelre arra lett figyelmes, hogy a szárító le van dőlve (amiről azt kell tudni, hogy 2 éve soha sem fordult elő ilyen, pedig errefelé szoktak hatalmas szélviharok is kerekedni).
A kabát csipeszestől eltűnt.
A lakásunk ajtaja előtt van egy cipős szekrény, ott volt rajta a 6 db csipesz!
Kabát sehol!
Most erre mit mondjon az ember?
Fontaine tanmeséiről, fabuláiról volt híres már korában, a XVII. században is.
Népszerűsége ma is töretlen, történetein generációk nőnek fel.
Íme egy örök klasszikus, mai magyar viszonyokra "hangolva".
A tanmese körlevélben terjed a neten, szerzője ismeretlen.
Egy nagy rét kellős közepén éldegélt a tücsök és szomszédja, a hangya. A hangya szorgalmasan dolgozott, hisz tudta jól, hogy munkájának gyümölcsét élvezheti majd szabadidejében.
A tücsök? Ő ugyan nem! Táncolt, dalolt, mulatozott. Aztán, egyszer csak beköszöntött az ínséges idő. A hangyának megvolt mindene, hiszen megteremtette létbiztonságát. A tücsök, hogy ne kopjon fel kicsiny álla, a hangyák vezetőihez fordult segítségért.
A cél: a meglévő [K]UHU-Linux 2.0, a továbbiakban UHU-Linux 2.0 frissítése 2.1-re.
0. : mentsük a menthetőt, de minimum az /etc-t illetve ha a /home nem külön partíción van, akkor abból is a fontosabb dolgainkat, sohasem lehet tudni...
Most érkezett a hírlevél:
Kedves Felhasználóink!
Hosszas fejlesztési és tesztelési időszak végezetével az UHU-Linux
fejlesztő csapata örömmel jelenti be, hogy kiadta az UHU-Linux ötödik
stabilnak nyilvánított verzióját. Az UHU-Linux 2.1-s verziója a "Bumm"
kódnevet kapta.
Egy kedves felhasználóm mai alkotása:
Ma helyettesítettem egy kollégát az egyik cégünk telephelyénél, amikor betoppant egy nagyfőnök a szerver szobába, és közölte, hogy egy kalap szamóca a levelező rendszerünk, mert időnként kapnak olyan leveleket is, amik már fél éve egyszer megjöttek...
Ezt bizonyítandó elém tolt 2 kinyomtatott levelet, majd otthagyott...
... na nem én, hanem Will Smith 
A történet
Ő mindent megtett, ami tőle telt, de az sem volt elég. Robert Neville (Will Smith), a tehetséges tudós is tagja volt annak a csapatnak, amely megpróbálta megállítani az emberiség történetének legveszélyesebb Vírusát. Az utolsó vírust. Ő, maga sem tudja, miért immunis a fertőzésre, de rajta kívül mindenki megbetegedett. Lehet, hogy jobb lett volna a többiekkel együtt meghalnia. Mára ő New York utolsó lakója, sőt, talán az egész világon nincs már rajta kívül ember. Igyekszik életben maradni, igyekszik megőrizni a józan eszét, és nem adja fel a reményt: házi készítésű rádióadója folyamatosan keresi esetleges sorstársait. De nincs egyedül. A járvány mutáns túlélői ott bujkálnak a homályban. Neville minden mozdulatát figyelik. Várják, mikor követ el egy hibát - mert akkor habozás nélkül elpusztítanák az emberiség utolsó reményét.
Hogy mi a közös ezen alkotás és a Sorstalanság között?
Olvass tovább!
A Coverity, melyet szabad szoftverek kódjának biztonsági felülvizsgálatával bízott meg az USA kormánya, 11 szabad szoftvert nyilvánított biztonságosnak. A lista:
Amanda, NTP, OpenPAM, OpenVPN, Overdose, Perl, PHP, Postfix, Python, Samba, TCL.
A nagy hírű Stanford Universityvel közös projektben vizsgálta a szabad szoftvereket a Coverity a Department of Homeland Security megbízásából.
A kiválasztott programok megfeleltek a legmagasabb, Rung 2-es szintnek. A feltárt hibák javításával tudnak a projektek feljebb kerülni a ranglétrán. A legmagasabb Rung 2-es szint alatt található 1-es és 0-ás szint is. Míg az 1-es szinten 86 projekt, addig a Rung 0-án 173 projekt áll.
Az eredeti cikk itt.
forrás: HUP
Szavazzatok a KDE-re!
A kedvenc portálomon mától több kategóriára is lehet szavazni, többek között a kedvenc ablakkezelőmre is.
Ezért arra kérek minden KDE szimpatizánst, hogy az ezen a linken található szavazáson voksoljon egyet a KDE-re!
Előre is köszönöm mindenkinek!
msandor
Szavazzatok az UHU-Linuxra!
A kedvenc portálomon mától több kategóriára is lehet szavazni, többek között a kedvenc Linux disztribúcióra is.
Ezért arra kérek minden (K)UHU-Linux szimpatizánst, hogy az ezen a linken található szavazáson voksoljon egyet az UHU-Linuxra!
Tavaly 1, azaz egy szavazattal lemaradva lettünk a 4.-ek, jó lenne idén a dobogón végezni!
Előre is köszönöm mindenkinek!
msandor







